Novemberi 10-es listám #2

Rendhagyó módon az e havi listám egy téma köré épül: gyógyulni. Ennek oka egy közelgő műtét, aminek az eljövetelét finoman szólva nehezen emésztem. Mindemellett szeretném úgy zárni majd ezt az évet, hogy ne rossz emlékként rögzüljön, sem a műtét, sem a mögötte álló történés.

Sokkal inkább szeretnék erősödni, és javamra fordítani mindezeket jövő évemhez, hogy építkezni tudjak belőlük.

Jöjjenek az e havi listám pontjai!

Egy kicsit szokatlan módon, most komolyabb témában, mint a megszokott “nemcélok” voltak idáig.

“Novemberi 10-es listám #2” Tovább olvasása

Reklámok

Havi zárás #18 – Október 2018

Az októberi 10-es lista első mondatában írtam, hogy az őszt nem tudom unni. El kell mondanom, nemhogy nem untam, egyszerűen imádtam ezt a hónapot!

Az idei év egyik legjobban sikerült hónapja volt, valahogy minden a helyére került bennem és gördülékenyen tudtam haladni a mindennapokban is.

A blogon most nem azért voltam csendesebb, mert nem voltak ötletim, vagy nem éreztem jól magam; éppen ellenkezőleg, nagyon sok minden történt, nagyon aktív voltam és jöttek újabb tervek az írással kapcsolatban is.

Következzenek az októberi élményeim és a “nemcéloklistám zárása!

“Havi zárás #18 – Október 2018” Tovább olvasása

Októberi 10-es listám #2


Az őszt még mindig nem tudom unni. Gyönyörű idő van felénk már egy hete, és közben egyre színesebb a táj.

A hónapot sok-sok kinnti munkával kezdtük. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése az elsődleges most a ház körül, de vannak egyéb terveim is. Természetesen összegyűjtöttem most is 10-et.

Következzenek az októberi “nemcélok”!

“Októberi 10-es listám #2” Tovább olvasása

Nálunk nyulak laknak

Október 4-e, az Állatok Világnapja van. 1931 óta ünneplik, én néhány éve lettem figyeles erre a dátumra. A közelmúltban volt a Nyulak Világnapja is, szeptember végén. Ebből a két apropóból, a témát egyesítve íródott most újra ez a bejegyzés, a nyuszikról, és arról amit tanultam róluk. Igen többes számban, két nyusziról; 2016-ban érkezett Pamacs örökbefogadásával 2 éve két nyuszim van.

“Nálunk nyulak laknak” Tovább olvasása

Szeptember végén

Szeptember végén azon tűnődöm, milyen gyorsan elrepült ez a hónap.

Éppen a hófordulóra esett a Dorogi Bányásznap, egy elmaradhatatlan ünnep a régióban (az idei volt a 68.).

Ugyanezekben a napokban 2 születésnapot is ünneplünk a családban. Augusztustól egy jó kis Beatrice koncerttel búcsúztunk. Az első szeptemberi napokat sógornőm szülinapját ünnepelve kezdtük. Miután a kedvenc zenekarának, a Hooligans – nek, szombaton elmosta az első a koncertjét, vasárnap elvittük őt (és még néhány családtagot) Tatabányára, ahol szintén bányász napok keretében játszott “a banda” . Így indult szeptember, pörgősen & jó hangulatban!

Aztán…

“Szeptember végén” Tovább olvasása